Illéssy Mátyás római kato- likus plébános június 17-én ünnepelte pappá szentelé- sének 25. évfordulóját. Élete egyik nagy álma vált valóra, mikor e jeles napon, 6 tár- sával együtt Rómába zarán- dokolhatott és a vatikáni Szent Péter Bazilika Magya- rok Nagyasszonya kápolná- ban tarthatta ezüstmiséjét.
A százhalombattai egyház- község tagjai két ízben, június 20-án a Szent István templomban, június 28-án pedig a Szent László temp- lomban - a templom búcsú- ján - köszönthették a hívek Matyi atyát.
Mátyás atyát 1984. június 17-én szentelték fel Esz- tergomban. Balassagyarma- ton kezdte papi pályáját 1984-87. között. 1993-ig állt a főegyházmegye szolgála- tában, majd 1987-1997-ig budaörsi káplánként tevé- kenykedett. A székesfehér- vári egyházmegyébe az

egyházmegyei határmódosítás miatt került át, az akkor Budaörsön szolgáló Mátyás atya. Solymáron 1997-98. kö- zött az adminisztrátori fel- adatokat, majd 1998-2003. között a papi teendőket látta el. Százhalombattán 2003-tól tevékenykedik.
Matyi atya a Képmás keresz-

tény családmagazin alapító főszerkesztője volt, ma már csak alapítóként tevékeny- kedik, a Magyar Katolikus Rádió közéleti szerkesztősé- gének tagja, a Kilátó című műsor szerkesztője. Hitta- nári feladatokat lát el a Szent Margit Gimnáziumban és az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egye- sület elnöke. Szívén viseli a hátrányos helyzetű fiatalok sorsát is, ezért heti rend- szerességgel jár a budapesti Béke Nevelőotthon többszö- rösen hátrányos fiataljaihoz. Ajtaja mindig nyitva áll a szomorú, megkeseredett emberek előtt, akik nála mindig vigaszra, megértésre találnak.
Matyi atyának az elkövet- kezendő 25 évhez is kívá- nunk erőt, egészséget és kitartást!

Sok szomorú napja van a ma- gyar történelemnek, de amíg megemlékezünk 1526. au- gusztus 29. a mohácsi vész, 1849. október 6. az aradi vértanúk kivégzése vagy 1920. június 4. Trianon gyászos napjáról, a világosi fegyverletétel napja valahogy mindig kimarad a sorból. 1849. augusztus 13., megint sikerült egy egész nemzetet az osztrák császár Habsburg Ferencz Józsefnek - igaz az orosz cár segítségével - térdre kényszeríteni.
A Jókai Mór által szerkesztett Ezernyolszáznegyvennyolc cí-

mű könyvben így írnak a fegy- verletételről: 1849. augusztus 11-12. Ezen az éjszakán Görgey Artúr Világosnál letá- borozott. Dél körül érkeztek a követek. Görgey azt a fel- tételt szabta, hogy a fegy- verletételnél osztrákok nem lehetnek jelen. Délután öt óra tájban kiment a táborba. Csákó helyett szürke kalap- ban, egy színehagyott zub- bonyban, hosszú csizmában. Végig ment minden zászló- aljon és elmondta, másnap leteszik a fegyvert, mert nincs többé remény. A sokat próbált tábornokok sírtak, mint a gye- rekek. Görgey sokáig tartotta magát, de mikor utoljára ellovagolt a legvitézebb III. hadtest katonái előtt azok megéljenezték. Görgey ekkor omlott össze, a lova nyakára borulva zokogott.
Később ezt írta: "Nagy szerencsétlenség volt, őrjítő fájdalom volt, de nem volt és nem lesz soha szégyen."

1849. augusztus 13. Világos: a sereg 10-11 óra tájban indult el az oroszok sorfala előtt. A gyalogság gúlába rakta a fegyvereit. Az annyi vészt-vihart meg- élt Máriás lobogók a le- fegyverzett csapatok előtt hevertek. A magyar fősereg nem volt többé. Körülbelül 30 ezer ember tette le a fegyvert, 11 tábornok, 1426 törzs és főtiszt került az ellenség kezébe. (Az orosz sereg 200 ezres volt. Mit tehetett volna Görgey?) Augusztus 15-én tudta meg, hogy az orosz fővezér Paszkievics csak az ő életét tudta garantálni. Hosszú életében ezzel kellett együtt élnie a hős tábornoknak.
Ne feledkezzünk meg erről a napról, ahonnan, ha sokáig tartott is, de sikerült talpra állni.