Faluvédő - Független civil folyóirat

Tartalomjegyzék Akadálymentes verzió Akadálymentes
verzió

II. évfolyam 1. szám - 2009. március
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal
2. oldal
7. oldal
8. oldal
pótlap
Búcsúzik a klubvezető

Fröhlich József az Óvárosi Nyugdíjas Klubtól. Hét évig 2002. január 17-től fogta össze ezt a közösséget.
1966-ban az Óvárosban vett házat, az évekig tartó felú- jítás és naponta a budapesti munkahelyre történő utazás annyira megviselte az egész- ségét, hogy egy évbe került, mire újra egészségesnek érezte magát.
Már nyugdíjasként érte a fel- kérés, hogy vállalja el az akkor alakuló nyugdíjas klub vezetését. Az első alkalom- mal majd hetvenen gyűltek össze, ez a létszám mára 120 főre emelkedett. Először úgy gondolták, hogy ragaszkodnak az Óvárosban lakókhoz, de egyre többen jelentkeztek a már elköltözöttek is, akiket ö- römmel fogadtak maguk közé. Önkormányzati támogatással

elindult a klubélet. Kirándu- lások, névnapok megünnep- lése, a tagokat érdeklő elő- adások, vetélkedők, bálok, hagyományőrzés, hadisír ápo- lás és még számtalan tevé- kenység jellemezte az elmúlt hét évet. Kéthetente csütör- tök délután jöttek és jönnek össze az Óvárosi Közösségi Házban most már az új klub- vezető Bálint Ilona irányí- tásával.
Józsi úgy érezte, hogy kissé megromlott egészsége miatt átadja a munkát, de továbbra is tag maradt.
Bálint Ilona nem ismeretlen közösségbe érkezett, hiszen szinte a kezdetektől a klub tagja volt. Bár a lakótelepen lakik, az Óvároshoz húzta a szíve. Folytatja a régi ha- gyományos tevékenységeket, kiegészítve a saját ötleteivel.

Nagyobb hangsúlyt kap a min- dennapi egészségvédelem, így már az első összejövetelre meghívta Ember Zsuzsa városi egészségnevelőt vérnyomás, vérzsír és testtömeg index-mérésre.
Az ötven résztvevő közül pá- ran nem is tudtak a betegségükről, így aztán eredményes és szükséges volt a szűrés. Ilonka tervez ker- tészeti, növénytermesztési előadásokat is.
Józsinak jó pihenést, Ilon- kának jó munkát, mindket- tőjüknek és a klubtagoknak jó egészséget és még sok együtt töltött évet kíván a

Százhalombattai Faluvédő Egylet

Tibi bácsi nyugdíjban...

2009. január elsejétől na- ponta nem a megszokott kezek nyitják-zárják az Óvárosi Közösségi Ház aj- taját. Nem Dubecz Tivadar, Tibi bácsi szervezi, gon- dozza, irányítja a ház életét. Elment nyugdíjba, immár másodszor. 52 év szolgálat után átadta a stafétabot az utána jövőknek.
1953-ban egész fiatalon, 19 évesen végezte el a mozi- gépész tanfolyamot, és a katonaidőt kivéve, egész éle- tét a Közösségi Háznak szen- telte. 1953-tól 1989-ig, mint mozigépész, az utolsó tíz év- ben feleségével, Erzsi nénivel, a gondnoki munkát látta el.
Édesapja, Dubecz József százhalombattai halászcsa- ládból származott, édesanyja sóskúti. Tibi bácsi ott szü- letett 1934-ben. Még a háború előtt a család visszaköltözött Százhalombattára a Gyorma utcába. A Ganz-Mávag Vagon- és Gépgyárban lett szerszám- készítő ipari tanuló. A leg- kritikusabb időszakban 1954-től 1957-ig teljesített katonai szolgálatot. Családi indítta- tása révén - ha nem is hiva- tásszerűen - de hosszú évti-

zedekig ellátta a falu népét friss dunai hallal. Nem lett belőle iparos ember, mert elcsábította a MOZI.
Az akkori vezetés úgy gon- dolta, minden faluba kell, mert így tudnak eljutni a "nép széles rétegeihez". Így kez- Tibi bácsi dett el Tibi bácsi vetíteni a falu közössége által 1939-ben épített kultúrházban. Televí- zió nem lévén, évről-évre népszerűbb lett a film, főleg mert az ipar építése miatt az itt dolgozó munkások, kato- nák szórakozni akartak és politikai okokból a falu premi-

er előtti vetítésre megkapta a filmeket. Tibi bácsi hetente 6-8 alkalommal ült be a gép- házba és szórakoztatta a mozit kedvelő közönséget. A Közösségi Ház nem volt min- dig ilyen összkomfortos, ké- nyelmes, gázzal fűtött kellemes épület. Egyetlen szenes kályhával fűtöttek, de a hideg nem tartotta vissza a falu népét, hogy hetente többször megtöltsék a néző- teret.
Aztán jött a televízió. A mozi- ba járó mind kevesebb lett, így 1989 augusztusában vég- leg bezárt. A Közösségi Ház azonban nem. 1994. március 13-án felújítva adták át a közösségnek. Bálok, koncer- tek, rendezvények, kiállítások, civil szervezetek vették át a mozi helyét. Ezt irányította a múlt év végéig Tibi bácsi. Ahogy Ő mondta: "most legalább mindent elolvas, amire eddig nem volt ideje". Ehhez kívánunk jó egészséget az elkövetkezendő évekre mindkettőjüknek.

a Faluvédő szerkesztősége
Faluvédő - Független civil folyóirat © 2008-2009. Faluvédő Egylet, Százhalombatta - Minden jog fenntartva
Vezető szerkesztő: Jankovits Márta
Készítette és karbantartja: Dragon és Társai BT.
Tárhely: BattaNet, Százhalombatta Város Önkormányzata Internet Központ
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet, az oldalon található minden tartalom felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges!