1912 tavaszán hozott döntést a Budai Szerb Ortodox Egy- házmegye, hogy területén 14 községben iskolát fog építtet- ni alapítványok segítségével és lakossági adományból.
Zlatoje Popovity, akkori szerb plébános Úr és Vukoszava Gájity tanítónő odaadó szer- vező munkájának köszönhe- tően készült el elsőként már a következő évben, az óvá- rosban a Szent László út 86. sz. alatt a battai szerb iskola. Elsősorban a korabeli keres- kedő, szentendrei főbíró és polgármester Dumtsa Jenő és felesége Blázsics Petronella nagylelkű adományából (3500 Korona az építkezésre és utána évente 100 K. fenn- tartásra!) és az akkori Batta 1600 fő lakosságából 425 fő szerb lakójától összegyűjtött 4366 K és 70 fillér közado- mányából (3 K házaspáron- ként és az éves adó 10%-a családokként). A felépült szép iskolát, 1913. szeptember 21-én, Kis Boldogasszony napján - (Ő a battai szerb templom védőszentje, mely a szerb Búcsú napja is) - Szteván Csamprag Érseki megbízott úr szentelte fel a boldog hely- beliek és az örömünnepre meghívott nagyszámú egyházi és világi vendégek jelenlé- tében.* Védőszentje - mint minden szerb iskolának - Szt.Száva lett. Ő az Első Szerb Főpüspök, akinek napját

január 27-én a mai napig megünnepli a kis közös- ségünk.
Az épület magába foglalta a nagy tantermet és a tanító 2 szoba-konyhás, kamrás laká- sát.
A szerb tannyelvű felekezeti iskola (csak meghatározott tantárgyakat tanítottak ma- gyarul) fenntartását, a tanító és a takarító bérét a helyi pap, a kántor és a temp- lomszolga béréhez hasonlóan a helyi Szerb Egyházközség állta az ún. papi földek helyi gazdáknak éves bérbe (áren- dába) adásából egészen az államosításig. Utána, amíg az óvárosban működött az Állami Általános Iskola tanterem- ként, az út felöli részt tanári lakásokként, hasznosították.
A szerb nyelv oktatására pedig heti 2 tanrendi órát biztosítottak. Jelenleg ismét az egyházközség tulajdoná- ban van. Benne kapott helyet a Szerb Kisebbségi Önkor- mányzat irodája, "a klub" és egy szerény egyháztörténeti gyűjtemény. Itt folyik a hittan oktatás és itt tarja próbáit a Szt. Lázár egyházi kórus is.

* Lyubomir Lotity, egyházi
iskolák felügyelőjének
emlékezéséből

Búcsúzunk

Megint elment valaki, akit egy egész falu tisztelt, szeretett. Már egészen fiatal korától ott dolgozott a gyárban és végül ő lett a gyárvezető, a Praczkó Jóska.

Praczkó József

Még kisgyermekként ismer- tem és szerettem meg. Édes- apámmal együtt dolgozott sok-sok évig az irodában. Soha nem tudtam úgy odamenni - pedig ez sűrűn megtörtént -, hogy ne adott volna valami kis ajándékot, vagy beszélge- tett volna velem.

Később, mint a gyár első emberére, számíthattak az itt dolgozók, de a falusiak is. Segítség kellett vala- kinek? "Majd a Praczkó elintézi!" Meg is tette, segített ahol tudott. Neki is - ahogy sok battainak - az élete, az otthona volt a gyár.

Aztán sok évtizedig ritkán találkoztunk az utcán, vagy rendezvényeken. Egyszer azt hallottam, hogy beteg. Ígérte, hogy majd ha összejövünk, mesél a régi időkről. Erről már sajnos lekéstem. Akkor tudtam meg a televízióból, hogy örökre eltávozott, mikor el is temették. Így most az újságban búcsúzom tőle, kifejezve őszinte részvétem a családjának.

Nyugodj békében Jóska!